Az első szerelmed az akit sosem felejtesz el. Aki mindig ott lesz legbelűl, és amikor meglátod még évek múltán is akkor is megdobban a szíved. Talán ő az a személy aki mindig ott van a hétköznapjaidon és mindig ő jut az eszedbe. Amikor meghallod a hangját elmosolyodsz akaratod ellenére és bármelyik beszólásán nevetsz. Mindig hozzá fogod hasonlítani a többit és ő lesz az a bizonyos mérce amit talán a többiek nem fognak megütni. Eszedbe fog jutni minden vele töltött perc, hisz boldog voltál. A legboldogabb. De eszedbe fognak jutni azok a percek is amikor érte sírtál éjjelenként. Mikor meglátod majd egy másik lánnyal kicsit szomorú leszel és összetörsz. Ez sosem lesz jobb, sőtt talán rosszabb. De legbelül mindig ott lesz, hogy ő volt az első. Ő volt az első aki melletted állt és érdekelte, hogy mi van veled. Ő volt az első aki megvígasztalt ha szomorú voltál. Ő volt az első aki megtanított, hogy milyen is igazából szeretni és megbecsülni a másikat. Ő volt az első aki megtanított, hogy bármi gond van közösen meglehet oldani. Ő volt az aki megtanított csókolózni anélkül, hogy kinevetett volna. És végül ő volt az első aki mindenre megtanított. Mikor látod ezt az embert minden nap vagy minden héten bejönnek a sok emlékek amiket nem tudsz kitörölni, vagy talán nem is akarsz. Az első az aki mély nyomot hagy benned és fájdalmas ha rágondolsz a sok együtt töltött időre de boldog is vagy. Sosem bánod meg bármennyi ideig tartott. Talán ő lesz a legbunkóbb seggfej akinek eszébe se jutsz soha többé. De eszébe fogsz. Sőtt, ahányszor meglát téged te is eszébe jutsz. Viszont azt senki se tudja miként gondol rád. Seggfejként ? Meglehet. Bármennyire is akarjuk kitörölni a múltból nem lehet. Talán az a legjobb ha elássuk és sosem háborgatjuk fel. Hisz úgyis vége és annál rosszabb ha azzal a kérdéssel foglalkozunk, hogy "Mi lett volna ha...?". Kitudja. Senki se tudja, és így a legjobb. Vannak kérdések amikre sosem kapunk választ és nem is kell. Érjük be azzal ami van. Szerettük és ő is szeretett de ez már múlt. Nem lehet változtatni, de a jövőt igen. Ha folyton visszagondolunk arra, hogy mi volt régen elcsesszük a jelent. Folyton arra a bizonyos seggfejre gondolunk, és nem tudunk élni. Azért van a jelen, hogy éljünk. Azzal akivel akarjuk és akkor amikor akarjuk. Hisz ez az élet rendje, nem? Beleszeretünk valakibe majd nagyot csalódunk és megyünk tovább. Mert az élet nem áll meg hanem megy tovább és nincs értelme leragadni egy személynél. Mindig van másik ajtó, csak mielőtt kinyitjuk bekell zárnunk a hátunknál lévőt.
/Sziasztok! Bocsi, hogy régen volt bármilyen firka de nem volt időm. De amint tudok jövök valamivel. Addigis hagyjatok nyomot a posztok alatt mert akkor látom, hogy mit gondoltok és, hogy mennyire tetszenek a firkáim. :D /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése